Blog
-
Falunap
-
Főzőverseny
-
Adventi ünnepi istentisztelet Tiszakarádon
2016. december 11-én ünnepi Istentisztelet volt a Tiszakarádi Református Egyház imatermében. Igét hirdetett Dévay Máté református tiszteletes úr. A jelenlévőket, a meghívott és megjelent vendégeket köszöntötte Tompa László az egyház főgondnoka.
-
Advent második vasárnapja Tiszakarádon
2016. december 04-én a községi adventi koszorún meggyújtottuk a második gyertyát Tiszakarádon is!Sokan elfogadták meghívásunkat, sokan ünnepeltünk együtt újra.Az ünneplőbe öltözött közönséget, Pálóczi Mária a napközi otthonos óvoda vezetője köszöntötte. Köszöntőjében beszélt az adventról, az adventet jelképező koszorúról és gyertyákról.
-
Fellobbant az első adventi gyertya Tiszakarádon!
Az elmúlt vasárnap 2016. november 27-én Tiszakarádon is fellobbant az első adventi gyertyaláng a községi adventi koszorún. Ez már községünkben is hagyomány. Hagyományt teremtettünk, hisz a szeretet, a fény lángja, sok tiszakarád-i lakost és vendéget hozott el a Tiszakarádi Faluházba, meghívónk sok emberhez elért, sokakat megszólított. Együtt ünnepeltünk!
-
Adventi gyertyagyújtás
Ahogy már pár éve hagyománnyá vált az idén is ünnepélyes keretek közt kerül sor a községi adventi koszorún az adventi gyertyák meggyújtására. Az Advent, adventi időszak, a várakozás kezdete 2016-ban november 27.